Oda kell figyelni a héten mit főzünk, csakis húsmentes és könnyű legyen!
Tegnap vöröslencse-főzelék, azelőtt mezei krumplis tészta, ma pedig egy újdonság szerepelt a menüben nálunk.
Molnár Ágitól lestem el az aszalt paradicsomos gnocchi-t, aminek rendhagyó a tésztája.
Ez olasz eredetű étel, ami legjobban a mi nudlinkra hasonlít, ami ugye lisztből és főtt burgonyából készül.
A régi Rómában hagyományosan csütörtökön, azaz Jupiter napján ették, többnyire egyszerűen, vajjal fogyasztva, de mi a hét bármely napjára, bármelyik szósszal bátran ajánljuk! Na, milyen nap is van ma?
Ennél a fajtánál a burgonyát a túró váltja fel.
Hozzávalók:
50 dkg zsírszegény túró
25 dkg liszt (rétesliszt a legjobb)
2 evőkanál olaj (az aszalt paradicsomról öntsük le)
1 kávéskanálnyi só
2 tojás.
Ági színesítette petrezselyemzölddel, én ezt most kihagytam.
Mártás:
kb.8-10 szárított paradicsom, 2 evőkanál olaj róla
só,frissen őrölt bors ízlés szerint
1,5 dl paradicsomsűrítmény
pici cukor
A gnocchi hozzávalóit egy tálban alaposan összegyúrjuk. Kissé ragadós tésztát kapunk. Ezért kell a továbbiakban vagy olajos, vagy tapadásmentes felületen dolgoznunk. Én azt találtam ki, hogy egy alufólia darabon dolgoztam.
A tésztából vettem egy adagot, közepesen vékony hengerré formáztam.Késsel felszabdaltam (úgy 2 cm-es darabokra), amit egy villával picit elnyomtam. Forró vízbe dobtam kis adagokban, ahol pár perc alatt a lobogó főzővíz a tetejére dobja őket!
Tálba szedem. Közben egyszerűen összeforralom a mártás hozzávalóit ( az aszalt paradicsomot kissé felvágva előtte).
Tálaláskor a szószt rászedem a túrós gnocchira, sajtot reszelek rá és megbolondítom kevés friss bazsalikommal.
Harmonikus,kellemes ízvilág! Az alaptésztát akár édesen is elkészíthetjük, kis mákkal tálalva. Mivel számtalan a variáció, egyelőre egyétek a mai ,csütörtökit!
Itt egy kis zene hozzá:
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: