Ki szereti a rántott csirkét?

Na, én egyáltalán nem rajongok érte. Szerintem a szárnyán alig van hús, tele bőrrel, a combján ugyan akad kis harapnivaló, de ott is az a szörnyű bőr.És a panír roppant hízlaló, megszívja magát zsírral. Múltkor mégis ennek elkészítésében működtem közre. Történt ugyanis, hogy fiam kis barátnője első ízben látogatott el hozzánk.Fiam kifaggatta mi a kedvenc étele, és kijelentette: ő bizony főzni fog neki. Elolvadtam milyen kis helyes ötlet, csak némi szkepticizmus után gondoltam bele: fog ez simán menni?

Mire hazaértem munkából a leányka már javában nálunk időzött, de vacsorának jelét sem láttam. Jöttömre adta ki Balu a jelszót: akkor kezdjünk neki!

Zsemlemorzsa nem lévén otthon, elkezdtem én gyártani: ledaráltam száraz kenyeret és zsömlét. Soha nem dobok ki pékárut, szikkasztom, és alkalomadtán felhasználom! Sokkal jobb, mint a bolti!A combról fiam leszedte a bőrét, besózta, és elő a tojással és liszttel. Közben krumplit pucoltak, oda is tettük főzni felkockázva sós vízben.

Megmutattam hogyan kell panírozni, ügyesen belejöttek (liszt-felvert sós tojás-zsemlemorzsa).

Bő, forró olajban következett a sütés gyönyörű aranybarnára.

Mire az utolsó is kisült, a krumpli megfőtt, leszűrtem, elkevertem 10 dkg vajjal, 2 dl tejföllel 1 dl tejjel sőt kb. fél deci főzővízzel is, tettem bele nagycsipetnyi szerecsendiót, sót és kész is lett.