Moha főz

Mindenki éhes !

DSC_0780_1.JPG

A madarak is.Reggel  vettem joghurtot magamnak.A bolt előtt bőszen füvesített néhány középkorú férfi.Szépen felkapálták a földet, elhintették a fűmagot és le is hengerelték, tömörítették a talajt.Délután ismét arra vitt az utam.Két feketerigó vígan ugrándozva szinte lyukat fúrva csipegette a finom magocskákat. Vicces volt, ahogy billegették magukat és teletömték a begyüket, számolatlan gödröcskét hagyva maguk után.

Mi husit ettünk megintcsak zöldségkörettel.

Hat darab csirke felsőcombot besóztam, borsoztam, jénai tálba kevés olajat öntöttem, erre fektettem a csirkét, és ráöntöttem fél üveg házi lecsót.Pár gerezd zúzott fokhagymával koronáztam meg. Sütőben lefedve harminc percig pároltam, majd szép pirosra sütöttem

DSC_0094.JPGDSC_0118.JPG

Köret háromféle készült:

1. Sült cékla. Ehhez 4 szem céklát meghámoztam, sóztam borsoztam, rálöttyintettem néhány kanál balzsamecetet és ezt is a sütőbe toltam. Előzőleg kevés olajat és fél deci vizet öntöttem rá. Szintén le kell fedni.

DSC_0110.JPG

2. Gyömbéres vöröskáposzta párolva. Fél fej vöröskáposztát legyalultam, bele diónyi gyömbért reszeltem,és egy egész almát. Sóztam, kevés almaecetet ráöntöttem és olajon megpároltam folytonos kevergetés mellett.

DSC_0115.JPG

3.Párolt kelbimbó. A bimbókat megtisztítottam, kettévágtam, és vajon kevés húslével megpároltam. Egész köménymagot, sót, borsot használtam ízesítésnek.

DSC_0099.JPG

A végeredmény magáért beszél!

DSC_0114.JPG

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással!    Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik      

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!