Moha főz

Egy igazán sikeres próbálkozás

DSC_0757.JPG

Én alapjáraton  szeretem a levest.

Nehezen vagyok meg nélküle, ha nincs,szinte elmaradhatatlan a konyhámban.

A rendszeres levesfogyasztásnak nemzetközi tudományos vizsgálatok, felmérések szerint
komoly előnyei vannak az egészségmegőrzés terén. A tanulmányokból kitűnik, akik
gyakrabban fogyasztanak levest, kevesebb zsírt és kalóriát visznek be a szervezetbe, ebből
következően ritkábban van súlytöbbletük, testtömeg-indexük alacsonyabb értéket mutat,
alacsonyabb a vér koleszterinszintjük, sőt a szív és érbetegségekre vonatkozó kockázati
tényezők is sokkal kedvezőbbek, mint a levest nem vagy csak ritkábban fogyasztók körében.
A rendszeres levesfogyasztás biztosítéka a megfelelő folyadékpótlásnak, az éhségérzet
csillapításával pedig csökkenti a kalóriabevitelt, így hasznos a testsúlykarbantartás
szempontjából is.

Kiegyensúlyozott táplálkozás alapja tehát a friss leves!

Most egy általam még sohasem próbált fajtájával kísérleteztem. Ez a FOKHAGYMA LEVES!!!!

Hozzávalók:

2 fej fokhagyma

2 dl tejszín

1 liter húsleves alaplé (ha nincs erőleveskockából készítsünk)

só,őrölt bors (fekete vagy fehér)

1 ek.kókuszolaj

2 ek.keményítő

1 dl víz,

tálaláshoz pirítós (vagy pirított kenyérkocka) és reszelt sajt.

DSC_0752_1.JPG

A fokhagyma fejeket kettévágtam és a kókuszolajban először elősütöttem héjastul. Pici (kb. 1 dl) vízzel felöntöttem, hogy ne égjen meg közben.Mikor puhává vált, kiszedtem a gerezdeket és a főzőlével együtt összeturmixoltam.

Ezt öntöttem a húsleveshez, amit még utóízesítettem sóval-borssal. Végül a tejszínt elkevertem a keményítővel és ezzel sűrítettem kissé a levesemet!

Barna kenyeret pirítottam és sajtot szórva rá ezt tettem a tetejére.

Hát, valami isteni lett! Szedtem egyszer, aztán másodszor, majd  nem bírtam ellenállni és harmadjára is!!!

A fiaim is lelkesen kanalazták, ezért gyors közvélemény kutatást tartottam.

Tízes skálán a levesem 9,3 pontot ért el! Csupán annyi volt a probléma, hogy a kenyér  szeletben nehezen fogyasztható , jobb lett volna a crouton, vagyis a pirított kenyérkocka.Legközelebb azzal tálalom.

Igazi vega étel és még egészséges is, hisz a fokhagyma  ősi népi gyógyszer!

DSC_0751.JPG

Mire jó a fokhagyma?
A fokhagyma antibakteriális és antimikotikus (gombaellenes) hatása révén légúti megbetegedések és a Candida albicans okozta fertőzések kezelésében használatos. Továbbá tágítja az ereket is. Rendszeres, kúraszerű alkalmazása csökkenti a vér káros koleszterin-szintjét, antioxidánsként serkenti az immunrendszert, csökkenti a mellkasi fertőzéseket, véralvadásgátló- és vérnyomáscsökkentő. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele (nyákoldó hatás). A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet.

  • Megfázás vagy nátha esetén a forró teába tegyünk 1-2 gerezd fokhagymát.
  • Mivel a fokhagymának baktérium ölő hatása is van, a hús tartósításában is szerepet kapott, így maradhatott ránk a kolbászkészítés ősi receptje is: fokhagyma nélkül nincs kolbász.

Egy ilyen forró leves hideg téli estéken felmelegíti a szívet-lelket egyaránt. Olyan egyszerű az elkészítése, hogy kezdők is bátran nekiállhatnak!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással!    Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik      

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!