Moha főz

Szelíd növények vs. drasztikus tűszúrások rozáceára.

Sajnos a nem megfelelő táplálkozásnak, életmódnak, esetleg a fokozott stressznek következményei vannak. melyek első védelmi vonalunkon, a bőrünkön jelentkeznek leghamarabb.

Nekem tinédzser koromtól fogva problémát okozott, és ez ma sincs máshogy.

rozacea-625x330

 

forrás:zdravjeiubavina.com

 

Hiába járok kozmetikushoz, hiába próbálom itthon is ápolni.

Emlékszem, vizsgaidőszakban például pár óra alatt tudtam csinos kis pattanásokat produkálni az arcom kellős közepére. Vagy nem oda, de legalább jól látható helyre.

Aztán ahogy vége lett a feszültségnek, varázsütésre el is múlt. Persze kicsit rásegítettem.

Aztán a korral jött egy másik kedves bőrprobléma: a rozácea.

kapilari

forrás:eyedetoxx.blogspot.com

Szerencsére az enyhébb formája, de engem rettentően zavart, nem is nagyon mentem ki alapozó nélkül az utcára.

Ez persze nem baj, hiszen ezzel a nyári időszakban megakadályoztam a rosszabbodását.

 Bizony,az első napsugarak megjelenésétől magas faktorszámú fényvédő krémmel kell óvni a bőrt. 

Kerülendő az erős fűszerek fogyasztása, a szaunázás, túlzott napozás. Bár ezek a megtágult erek, ha betartjuk a szabályokat, akkor sem múlnak el maguktól.

Voltál bőrgyógyásznál?-kérded most otthon. Igen, többször is. Azonban a Rozex nevű krém és a Vichy méregdrága krémjei, alapozói sem hoztak átütő sikert.

http://www.smaragd-gyogyszertar.hu/termekek.php?category=rosaceaapolasa

Próbálkoztam otthoni módszerekkel is.

Elsősorban az aloe vera és a kövirózsa növényeket használtam.

DSC_0092

fotó: a szerző

 CropsD_aloe-6

forrás: hotdog.hu

Az aloe vera-ból lecsíptem egy darabot, felhasítottam és a belső, kocsonyás gélt rákentem az arcomra.

A kövirózsa leveleit mindig frissen facsartam egy fokhagymaprés segítségével. A világoszöld nedvet vittem fel az arcomra.

Mindkettő szuper, de mégsem tűnt el a rozácea.

Két hónapja véletlenül rátaláltam  egy forradalmian új módszerre a neten, a rádiófrekvenciás (RF) kezelésre.

“A rozácea kezelése a radiófrekvenciás (RF) kezelés esetében a termokoaguláció elvén alapul. A vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja a kapilláris erek falát és azok tartalmát is: a kezelt érfal összezáródik, a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek.

A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket.

A beavatkozás után így nem tapasztalható égés, bőrelhalás vagy pigmentáció, az eredmény pedig már 1-2 nap múlva jól látható. A klinikai vizsgálat 90 százalék feletti hatékonyságot igazolt, mely kiemelkedően magas a kis átmérőjű erek kezelésében.

Az eljárás szinte fájdalommentes, érzéstelenítést nem igényel, bármely testrészen elvégezhető, és kiemelkedően hatásos az arcon található érelváltozások kezelésére. Bármely bőrtípushoz használható, az erek alakja és színe is lényegtelen . ” -írták róla.

Egy videót is megnéztem, ahol mintegy varázsütésre eltűntek a kitágult erecskék.

Ez egy másik videó, de ebből pedig sokat lehet tanulni, és itt is látható az eljárás maga.

Vettem a bátorságot és bejelentkeztem az egyik fővárosi szépségklinikára, ahol alkalmazzák ezt a módszert.

Ott először elolvastatták velem a főbb tudnivalókat, majd nyilatkoztattak betegségeimről (van-e és ha igen : mi?)

Aztán a kozmetikus hölgy megnézte a bőrömet egy nagyító tükör segítségével és kifaggatott a probléma természetéről is. Ez jó módszer. Először elmondtam én mit érzek és gondolok, aztán ő, hogy mit lát és mit gondol a bőrömről.

Kaptam bőrápolási tanácsokat, elsősorban azért, mert vízhiányos a bőröm.

Napi3-4 liter folyadékot kellene meginni, amit tudok pontosan, csak roppant nehéz betartani.

Mostanában egy kétliteres flakonba öntök vizet, amibe kevés sót és c-vitamint ( aszkorbinsav) teszek, ezt muszáj a nap folyamán meginnom.

Szeretem a levest, az is némi folyadék, a gyümölcsökről nem is beszélve.

Na, de ott fekszem, már masszírozza, krémezi, puhítja az arcom.

Megbeszéljük, hogy legalább három kezelésre lenne szükségem az orr és a két orca részén, valamint az állon.

Először a nagyoknál, a szabad szemmel is jól láthatóknál kezdené.

Jó, bólintottam, mehet!

Na, ne tudjátok meg. Mintha millió tűt szúrkálnának beléd folyamatosan. Néhány szünetet kellett tartani. De az orrom környékén még így is könnybe lábadt a szemem. pedig próbáltam ellazulni, mantrázni magamnak, hogy nem fáj.

Viszont amikor belenéztem a tükörbe a végén, elmosolyodtam. Mert hiába volt piros az arcom, az erecskék sehol!

Még kaptam egy hűtőmaszkot, majd infrafényt, végül fertőtlenítő krémet.

Úgyhogy kissé meggyötörten, de boldogan hagytam el a helyiséget.

Szigorúan az árnyékban kacsáztam, nehogy napfény érje 🙂

És betartottam a szabályokat, kentem szorgalmasan Neogranormonnal, nem áztattam fel, az apró keletkezett pörköket nem szedtem le és  nem vakargattam.

Pár nap múlva rendbe jött, aminek örülök.

És fájdalom ide vagy oda, nemsokára ismét fel fogom keresni őket egy újabb kezelés miatt!

Már tudom, hogy ezt inkább ősszel vagy télen kell elvégeztetni, amikor az ember nem megy fürdeni, napozni, ilyesmi.

Igen, és ma már alapozó nélkül is vállalom az arcom 🙂

Persze nem minden nap 🙂

És még valami. Foglalkozzunk vele, ápoljuk, gyógyítsuk, mert sajnos rosszabbá válhatnak a tünetek, ha nem figyelünk rá!

rosacea1-s

forrás: demnetnz.org

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Fb oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Hadd örüljek :)  Thx!!

https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik

 

 

 

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással!    Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik      

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!