A birsalma számomra az ősz sztárgyümölcse!
Olyan illatot terjeszt, amelyhez még hasonlót sem ismerek. Intenzíven ontja magából, semmivel sem törődve.
És ha odateszem sülni vagy főni, az egész lakást körbelengi ez az isteni aroma.
Töredelmesen bevallom, hogy a mai példányt egy pálinkafesztiválon vettem magamhoz illegálisan nemrégiben.
Ott állt egy üres telken a csillagfényben a birsfa, és az almái olyan hívogatóan világítottak, hogy képtelen voltam neki ellenállni.
Nem viccelek, mint az édenkertben! Leszakítottam három csodás egyedet és elszaladtam vele.
Szó szerint, mert férj időközben, aki feljebb parkolt, simán elhajtott mellettem.
Szóval az akkor már egy ideje lecsúszott jófajta pálinka és a birs iránti olthatatlan rajongásom megtette az eredményét.
A mai ebéd köretjeként öltöttek testet, birses krumplipüré formájában.
Birsalmás krumplipüré:
6 szem közepes burgonya
2 nagy birsalma
5 dkg vaj
1,5 dl tejszín
fél citrom leve
1 teáskanál só.
A burgonyákat meghámoztam, annyi vízben amennyi bőven ellepte, feltettem főni. Sóztam.
A birsalmát kimagoztam. Héját meghagytam, mert én azt is szeretem.Daraboltam és citromos vízben az is megfőztem.
Amikor megfőtt, a krumpliról leöntöttem a főzővizet. Beletettem a vajat és a tejszínt, végül a főtt birsalmát. Összepürésítettem.
Ilyen egyszerű a köret.
Sült csirkecomb és mell:
2 db kisebb mellfilé
5 db filézett felső csirkecomb
2 szál kakukkfű
1 kávéskanál bors
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 fél tv paprika
1 dl húsleves
só.
A zsiradékon megpároltam kissé a szeletelt paprikát, beledobtam a kakukkfüvet.
A húst szépen beletettem, és hirtelen lepirítottam mindkét oldalát.
Sóztam, borsoztam. Beledaraboltam a fokhagymát.
Felöntöttem a forró húslevessel és fedő alatt készre pároltam.
Tálaláskor még az ízfokozás kedvéért sima birskompótot is tettem hozzá!
Jó étvágyat!
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: