Amikor a kaját (is) túltoljuk…

Enni vagy nem enni?

Megvan az, saját testközelből, amikor a nagyi még mindig beléd akar tömni egy kis édességet a hatfogásos ebéd után? Vagy vendégségben megsértődnek ha a csülökpörkölt után már nem kívánnál egy nagy adag tejszínes tortát?

Egyik kedvenc filmem a Veri az ördög a feleségét. Ebben végigkísérhetjük egy Szent István-napi vidéki ebéd készítését, méghozzá a hetvenes évekből, a tyúk kopasztásától a rétes feltekeréséig. Aztán nagy pofára esés van, mikor kiderül, hogy az ebéd fővendége, aki nem mellesleg befolyásos főember az akkori rendszerben, gyomorproblémákkal küzd. Nézni is alig bírja, ahogy a többiek csak úgy nyelik a nehéz ételeket.

“A háziasszony lucullusi lakomát rendez, gőzölögnek a levesek, illatoznak a húsok, csurran a házipálinka, csakhogy mégis hiba csúszik a számításba: a magas vendég, Vetró elvtárs, a munkásmozgalom veteránja, mára gyomorbajos, aszkétikus funkcionárius, aki meglehetős idegenséggel tekint a terített asztalra.”

Saját emlékeimben is élénken élnek a nagy családi ünnepek nagyszüleimnél, és a disznóvágás, az utána következő disznótoros vacsorával. Hát, senki sem éhezett, az asztal csak úgy roskadozott a hagyományos magyar konyha remekeitől.

És ezen bizony túl lehet tenni! Itt vannak a képek, hogy az étel mint szeretetnyelv, a világ legtöbb táján működik!