Mit szólnál hozzá kedves olvasó, ha egy orvos szenvtelen arrcal közölné, hogy a testedben daganatok burjánzanak?
Ha öt gyereked közül négy már felnőtt, de a legkisebb még csak tíz éves?
Ha van ugyan hol laknod tavaly óta, mert eddig albérleteztél, de azt fel kellene újítani?
Ha megszűnt volna a koronavírus idején a munkád és arcpirítóan kevés a jövedelmed?
Egyenként is nehéz helyzet, hát még együtt!
Régi lánykori barátnőmnek, akivel felújítottuk személyesen is a barátságunkat, ezekkel a problémákkal kell folyamatosan szembenéznie.
Egyik napról a másikra él, nincs munkája, ezért takarításokat és más fizikai munkákat is bevállal.
Holott már csont és bőr.
De megy és csinálja! Közben pedig egyre fogy az ereje.
Tudom, most mindenki az okokat keresi. Próbál kérdezni, miért is alakult ez így?
Hosszú történet, ahol igen, hibázott, főleg a párválasztásaiban. De ki nem?
Az hogy élnek szegénységben emberek, csak annak újdonság, aki erről nem akar tudomást venni.
Ameddig egészség van, minden van!- szól a mondás és milyen igaz.
Akinek a testébe befészkelte magát a rettegett betegség, az félelemmel éli meg a mindennapokat.
Kemoterápiát nem merte vállalni, természetgyógyászhoz jár. Magánorvosra nem futja.
Kompenzálni próbál amikor a lehetőségeit fontolgatja, és ír.
Kiírja magából a vele történteket, naponta hozzátéve a friss élményeket. Amelyek egyre könyörtelenebbekké válnak.
De bízik! Erős nő, sosem adja fel!
Azért írom ezeket a sorokat, hátha meghallja néhány empatikus ember és segítő jobb-ot nyújtana!
Ő adja az írását: “Gyógyulásom története”, s aki elolvassa, eldöntheti: tesz-e azért, hogy ez az asszony kis időre elfeledhesse a nélkülözést.
Segíti-e őt abban, hogy a reményből valóság legyen, s valóban meggyógyuljon?
Nehéz szavakat találni, a sorai azonban részletesen beszámolnak a személyes pokoljárásáról.
Részlet az írásból:
“2020. 01. 01. szerda
Hazaérek.
Téli szikrázó napsütés a fehér havon. Csodálatos újévi reggel, én meg itt ülök,
egyedül a kávémmal, és nehéz a szívem… Ám nem csak a szívem nehéz, a lábam is.
A csizmát alig bírom lehámozni róla. Elkap a rémület, mikor a zoknit is leveszem.
A jobb lábam is picit dagadt már, de a bal! Minimum 4-5 centivel vastagabb, mint a
másik. Félelmetes. De most nem tudok másra gondolni igazán, csak a pihenésre.
Bebújok Baby mellé, csókot nyomok kerek pofijára, és alszok… talán 3 órát max.
egyvégtében. Többet nem tudok, mert szakít szét a víz. Mellkasomat, szívem táját,
mindent nyom. Valamit sürgősen ki kell találni, már itt a szimpla pihenés, és az emelt
adag biocom cucc kevés a boldogsághoz. Így lassan elönt belülről és megfojt a víz,
bármit csinálok. Ha talpon vagyok, az a baj, ha fekszem, nem mozgok, az a baj.
Sehogy se jó.
01. 06. hétfő
Felüdülés végre a Házban lenni.
Még így is, hogy Géza helyett Józsi van, és még jégverem van mindenütt. Szerdáig
folyamatosan fűtenek éjjel-nappal. Persze itt is kell dolgozni, de sokoldalúbb a
mozgás, és nem 15-18 óra, csak 4. Délben hív Ádám, ki tudnék-e nyitni délután, mert
begyulladt a tüdeje, nem tud menni.
Folytatódik az erőltetett menet.
01. 11. szombat
Már zombimód tudom le a napokat.
Ádám végre kezd felépülni, ma levált estefelé. A lábaim már le se lohadnak, ha
fekszem, csak esetleg egy-egy centit. 20-30 perceket alszom, egyre nehezebb
odakoncentrálni mindenre. A gyerekem alig lát, sokszor megvár éjszaka, míg
hazaérek, hogy legalább megöleljük egymást. Tegnap azt mondta, nem is szeretem,
mert folyton csak dolgozni megyek, vele meg nem törődöm.
Kiderült, hogy egyik törzsvendégünk orvos, eredetileg traumatológus. Megnézi a
leleteimet, és időpontot intéz a legjobb helyi hematológus barátjánál. Ám mikor
kiderül, hogy azonnal biopsziát akar csinálni, és egy év kemót rebesgetnek, köszönöm,
inkább nem kérek belőle.
Azt mondja:
– Vali, te borotvaélen táncolsz az életeddel. Nem tudom, hogy nem tudták észrevenni
ezt korábbi szűrővizsgálatokon, de ez minimum 4-5 éves történet, hogy ilyenre
fejlődjön. Egy év kemó garantáltan helyrehoz. Gondold át!
Felhúzom a pulóverem ujját, mutatom a karomat, tán már vékonyabb, mint Babyé.
– Nézz ide, Doki! Vagyok vagy 50 kiló vasággyal. Hat hétig se bírnám a kemót,
legyünk reálisak!
Erre nincs érve, rábólint, és kér még egy felest.”
És egy kép kettőnkről, igaz, ekkor még nem volt beteg! Csíkos pulóverben mosolyog.
Itt még gondtalanul karaokéztunk!
Meg fogsz gyógyulni! Tudom!
A “Gyógyulásom tőrténete I-II.” az alábbi e-mail címen kérhető: mohamama001@gmail.com.
Az írás nem másolható, nem adhatő tovább! Minden szerzői jog fenntartva!
A történet és a fotó a barátnőm hozzájárulásával történik megosztásra.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Facebook oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Thx!!https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik
Kommentek